Belga GP előzetes
Lexmaul 2005.09.09. 12:16
Alonsonak ha szerencséje lesz akár a hétvégén bezsebelheti első világbajnoki címét, de ehhez van Raikkonennek is egy-két szava.
Egy olyan pályáról beszélünk, mely igen sokszor okoz meglepetéseket a Formula-1-ben, különösen a zord időjárási körülményei miatt, hiszen nem egyszer fordult már elő olyan, hogy a verseny közben változott az időjárás képe a hegységben elhelyezkedő ringen, míg vannak olyan versenyzők, akik jóval többet ki tudnak hozni csomagjukból ezen a helyen, mint amire bárki is számítana. Szóval a lóerőket helyettesíteni lehet extra vezetői tudással, ám a hatékony aerodinamika, a jó rázókő vétel, illetve a helyes egyensúly mind-mind hozzájárulnak egy jó köridő eléréséhez.
Pálya
A rövid célegyenesben a versenyzők a 180 mérföldes (288km/h) sebességet érik el maximálisan, mielőtt még egy kemény fékzóna következne a La Saurce visszafordító előtt, melyet 35 mérföldes (56 km/h)sebességgel vesznek be a résztvevők. Ez egy igen szűk szekciója a pályának, ahol több rajtbaleset is történt már az elmúlt években. A jobbos hajtűkanyar után következik egy leejtős-emelkedős rész, mely a híres, hírhedt Eau Rouge kanyarhoz vezet, ahol a pilóták ismét elérhetik a 180 mérföldes (288 km/h)sebességet. Ez a rész igen fontos a későbbiekben, hogy a pilóták a Kemmell egyenesben egészen a 210 mérföldes (336 km/h)sebességet is elérhessék, mielőtt még a jobbos Les Combes kanyarhoz érkeznek, amit körülbelül 90 mérföldes (144 km/h)sebességgel teljesítenek. Ezt a részt azonnal egy balos követi a Malmedy sikánban, ami után ismét elérhetik a versenygépek a 175 mérföldes (280 km/h)sebességet is mielőtt még a 70 mérföldes (112 km/h)sebességgel bevehető Rivage visszafordító elé érnének, mely egy jobbos ív, ahol a leejtés és a nagy erőhatások igen nagy alulkormányozottságot generálhatnak.
A Rivage visszafordító után egy 100 mérföldes (160 km/h)sebességgel bevehető balos ív következik egy rövid egyenes szekció előtt, melyet a dupla sikánnal kialakított Pouhon rész követ. Egy újabb rövid egyenes következik, mely a jobbos Stavelot ívhez vezet: mely egy igen puklis 95 mérföldes (152 km/h)sebességgel vehető bejárati ívvel kezdődik, ahol a versenyzők a kijáratnál már a 150 mérföldes (240 km/h)sebességet is elérhetik, mely után a hosszú balos Blanchimont ív következik. A versenyzők itt már 190 mérföldes (304 km/h)sebességgel száguldhatnak, mielőtt még keményen elkezdenének fékezni a buszmegálló előtt – ahol egyébként a boxkijárat is található.
Ez a 60 mérföldes (96 km/h)sebességgel vehető szekció előzi meg a célegyenest, ahol a pilóták egy újabb kört kezdhetnek meg.
Gumik
Bár a Bridgestone teljesítménynövekedése, melyet a Török Nagydíj előtt mutatott, kimagasló volt, folyamatosan felmerülő kérdés, vajon a japán cégóriás mikor tudja ismét bevetni azt a technológiát, mely ismét lehetővé teszik számukra, hogy előnyt szerezhessenek. Törökország túlságosan meleg volt, míg Monza túl gyors pálya, éppen ezért a spa-i ring karakterisztikáját figyelembe véve, vélhetően a hétvégén sem tud sokat javulni a Bridgestone. A japán cégóriás partnercsapatai inkább abban bízhatnak, hogy a rivális Michelin túlságosan elővigyázatos lesz.
Időjárás
Az időjárást ebben a régióban soha nem lehet előre megjósolni, azonban szinte minden évben találkozhatnak a versenyzők némi csapadékkal a hétvégén. A korábbi előrejelzések szerint pénteken esős idő várható, azonban bármi megtörténhet – és a pálya összetettségéből és hosszából kifolyólag az sem ritka, hogy míg az egyik felén süt a nap, a másik felén szakad az eső, mely kimagaslóan érdekessé teszi a versenyt.
Stratégia
Az optimális stratégia a sebesség szempontjából az egy kiállás lehet, hiszen igen kicsi a különbség a két kiálláshoz képest, míg az üzemanyag mennyiség sem befolyásolja olyan durván az időmérő végkimenetelét. A La Saurce visszafordító komoly veszélyeket tartogat a rajtot követően, így az élen autózók kisebb kockázatot vállalnak egy esetleges rajtbaleset kialakulásakor. A csapatoknak arra is nagyon oda kell figyelniük, hogy rugalmas legyen a stratégiájuk, hiszen az eső kialakulásával, avagy a biztonsági autó pályára lépésével, gyökeresen megváltozhat a verseny képe.
Meglepetés
Jenson Button jó lehet Belgiumban, míg Giancarlo Fisichella szinte minden évben fantasztikusan szerepel Spa-ban. Ha esni fog az eső, Michael Schumacherre is komolyan oda kell majd figyelni.
Összegzés
Kimi Raikkönen ismét abszolút esélyesként érkezik a helyszínre, és a McLaren is jó eséllyel pályázhat egy kettősgyőzelemre, ám ahhoz még a Renault-nak is lesz egy-két szava; mind Jarno Trulli, mind pedig Jenson Button remekül szerepelhet az időmérő edzésen.
|